Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Babát várok, futhatok?

Sokan kérdezik tőlem, kismamák ,anyukák, hogy futhatnak-e várandósan, illetve szülés után mikor kezdhetik újra a futást, valamint szoptatás mellett futhatnak-e. Korábban nagyon óvatos válaszokat adtam a kérdésekkel kapcsolatban.
Mikor én elkezdtem kismama és babás jóga oktatóként dolgozni, egy csomó orvos eltanácsolta a kismamákat a jógától, főleg, ha korábban nem jógáztak, veszélyesnek minősítve a mozgást. A kismama masszázst ugyanígy ellenjavallták. Akik eljöttek hozzám, sokszor úgymond "saját szakállukra", az orvos véleményével szemben jöttek, és azután persze megtapasztalták a jóga és a masszázs jótékony hatásait. Sokkal kevesebb testi-lelki-szellemi problémával szembesültek, illetve könnyebben túllendültek azokon, várandóságuk és szülésük alatt, mint nem mozgó társaik.
Szerencsére változtak az idők, az évek során az orvosok szépen lassan rájöttek, köszönhetően ezeknek az úttörő kismamáknak, hogy a mozgás nem veszélyes, sőt segíti ennek a csodás más-állapotnak a megélését. Most már kifejezetten orvosok küldik hozzám a kismamákat, akár jógára, akár masszázsra :)
A futással azonban még mostanság is nagyon óvatosan bántam. Míg nem lett egy kismamám, aki várandósan fut, és remekül érzi magát :)
Kifaggattam. Futott már várandósság előtt is, és az orvosa is támogatta abban, hogy jóleső kocogásokat várandósan is folytasson. Utána olvastam az interneten. Orvosi állásfoglalást kerestem, és találtam is, ezt most megosztom veletek.
A cikk kitér az anyukákra is. Korábban én azt javasoltam, hogy a kizárólagos szoptatás fél éve alatt ne kockáztassanak a mamik, nehogy ne legyen a futás miatt elég tej, vagy megváltozzon az íze, minősége. Hiszen ebben az első fél évben a baba étele és itala a mamikon áll vagy bukik. Azóta viszont lettek futó anyukáim is, akiknek semmi gondja nincs a szoptatással, és a megosztott cikk is ezt támasztja alá. Úgyhogy csak azt tudom mondani, hajrá lányok!



Kövess minket a Facebook-on!